iGOM Logo

Húsvét

2017-04-17 14:44

Kivételesen nem a kertben, a reggeli teámat szürcsölve elmélkedtem el. Megyek ki a konyhába, a feleségem mutatja a húsvéti tojásokat, mind az ötöt, ami meglehetősen sápadt sárgára sikeredett. Jól elnevetgéltünk rajta.

Elöntöttek az emlékek. (ez van, ha az ember fia sokat megélt) Gyerekkoromban, még nem csak a húsvéti locsolást, hanem az újévi köszöntést is megtartották az emberek. Aztán kiment a „divatból”. Mint ahogy lassan a locsolás is ki megy a divatból. Emlékszem, amikor a két fiammal körbejártuk a családot. Egy nagyon régi, még a nagymamám által használt, szalmából font tojásszakajtóval mentünk locsolni. Egy kockás abrosz volt beleterítve, hogy némileg ellensúlyozza a kosár avitságát, de ragaszkodtunk hozzá, az eredetisége miatt. Amikor hazaértünk, mindig megtelt piros meg hímes tojással. Volt, akinél nem volt elkészítve a pirost tojás, ott megvártuk, míg megfőzték, és jobb híján ceruzával ráírták, hogy piros, vagy hímes. Aztán kezdték a csoki nyulak, meg a csoki tojások kiszorítani a valódi piros, meg hímes tojásokat. Aztán lassacskán elkezdték „rühelleni” a locsolást. Már nem megyünk locsolni.

Csak úgy elmélkedek! A Dzsungel könyve jut eszembe. Amikor Mauglit bemutatják a farkas családnak. Sajnos már nem igen találkoztunk a a „nagy család”, (a nagynéniktől, az első unokatestvérig értem alatta), tagjaival. Évente egyszer, „húsvéti locsoláskor” még vettük a „fáradságot” volt idő, és főleg IGÉNY rá, hogy találkozzunk. Az ember bemutatta a gyerekét a „nagy családnak”. „ Egy törzsből vagyunk”... - helyett, egy családból valók vagyunk… Így ismerték meg a gyerekeket. Így ismertük meg mi is a mások gyerekét. Így ismerték meg a gyerekek egymást. Ez szép lassan megszűnt. „Olyan hülyeség ez a locsolás” – terjedt szépen el a köztudatba. Nem a locsolást siratom, (bár annak is meg volt a maga fílingje) hanem a „találkozásokat”. Ilyenkor cserélődtek az információk a bővebb családról. Kinek mi történt a gyerekével, unokájával. Ezek tűntek el. Ezek szűntek meg.

- Biztosan elég lesz ez az öt tojás, úgy sem jön senki, mondta nevetve a feleségem.

– Ne problémázz rajta, meg fogom mind az ötöt enni, közöltem vele szintén nevetve, bár kicsit megkeserítette a számat a fentebb leírt gondolatsor.


- vendégszerzőnk tollából - 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Megkezdődik a Franka új szárnyának építése

Kétszer nagyobb alapterületű tornaterem kerül az udvar eddig beépítetlen oldalára

Pálosan szép az élet! – a rendtörténeti vándorkiállítás újra indul

Az Esztergomban állomásozó a pálosok múzeumbuszát egy igazán méltó és látványos helyen…

Együtt mEgyünk - Kiskoncertek nagy borélmények

Tóth Vera és Quartet-je lélegzetelállító koncertje borkostolóval vagy egy ötfogásos…

ÉLET IDŐ

Gál András fotókiállítása nyílik 2020.07.04. szombat 18 órakor az Esztergomi Dzsámi…

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu