iGOM Logo
Helyükre kerültek a felajánlott virágok

A dr. Szerencsés Gergely által felajánlott egynyári virágokat elültették azok, akik részt…

Változik a helyijáratok és a 880-as busz menetrendje is szerdán

Tour de Hongrie miatt változik a 880-as busz és egyes helyijáratok menetrendje is

Pótlóbuszok járnak két hétvégén az esztergomi vasútvonal egy-egy szakaszán

Vonatpótló autóbuszok járnak az esztergomi vasútvonal egy-egy szakaszán a mostani és a…

Szúnyoggyérítés Esztergomban

Június 11-én földi, június 12-én este légi szúnyoggyérítést végeznek Esztergomban. Az…

Jövőre kezdődik az M0 bővítése a 10-es és 11-es utak közti szakasszal

2017-01-13 13:03

Jövőre elkezdődhet az M0-s folytatásának építése a nyugati vonalon. Első körben azonban a 10-es és 11-es főút közötti szakasz épülne meg.

Téma volt az M0-s kibővítése a csütörtöki Kormányinfón, melyen Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy uniós forrásból akarja a projektet megvalósítani a kormány, mely még idén lezárná a nyugati szektor nyomvonali vitáit, és kiválasztaná a kivitelezőt. Kitért rá, hogy ezt követően jövőre elkezdődhetne az építkezés, amely tervek szerint 2022-ben fejeződne be. A projekt pedig a 10-es és 11-es főút közötti szakasz építésével indulna.

Az M0-s kivitelezésének jelentős költségei lesznek, a budai hegyek alatt ugyanis több helyen kilométeres alagutakat kell kialakítani a gyorsforgalmi útnak, valamint viaduktok is épülhetnek majd a Biatorbágy és Budakalász között.

Forrás infoesztergom.hu

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Megrázó fotók az éjszakai balesetről

Esztergom és Tát között egy férfi vesztette életét.

Misztikummal fűszerezett kiállítás Esztergomban

Ukiyo-e. A japán szó annyit tesz magyarul, hogy a lebegő, tünékeny világ képe, egyben…

Bemutatták a Szalkai-kódex hasonmás kiadását Esztergomban

A mohácsi csatamezőn elesett Szalkai László esztergomi érsek 1490 körül készített iskolai…

Pótlóbuszok járnak két hétvégén az esztergomi vasútvonal egy-egy szakaszán

Vonatpótló autóbuszok járnak az esztergomi vasútvonal egy-egy szakaszán a mostani és a…

© 2017-2019. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu