iGOM Logo

Forgatás miatt lezárva

2017-02-04 14:41

Három napra lezárták a Bástya parkoló nagyrészét. Jómagam is a helyszínen szembesültem a helyzettel. 

Amikor fotót készítettem a lezárásról, az ott parkoló biztonsági cég autójából kiszálló úriember megpróbált meggyőzni olyasmiről, hogy nem szabadna ott fotóznom. Nem igazán értettem, lévén közterület, meg miegymás, meggyőző érvként próbálta felhozni a "látszódnak az autók,meg kordon, meg ez személyi szabadság" mondatot, amit bevallom nem nagyon tudtam sem időben sem térben elhelyezni az adott szituációban. Miután biztosítottam róla, hogy nem nagyon érdekel, amit mond, közölte: akkor ő telefonál. Törvénytisztelő ember lévén én ebben nem akadályoztam meg őt, hisz tőlem azt csinál szabadidejében amit csak akar, így félbemaradt a nagyon érdekes beszélgetésünk és távoztam. 

Mint később kiderült egy filmforgatás miatt zárták le a területet, a városi parkolási rendszert üzemeltető Gran Parkoló Kft vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy ők is lakossági bejelentésből értesültek a lezárásról, a céget senki nem értesítette erről. A cég ügyvezetőjének a helyszínen semmiféle papírt nem tudtak bemutatni a közterület használatáról. 

Azóta birtokunkba jutott egy dokumentum, mely szerint a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. Filmforgatási Helyszínek Irodája kötött a tegnapi (02.03.) napon szerződést a közterület használatáról (amely 2017.02.04-től 2017.02.06-ig tart) a kérelmező céggel és azt még aznap ellenjegyezte az önkormányzat és a polgármester nevében városunk aláírásügyi alpolgármestere. 

Akkor hol a probléma? 

Ott, hogy a híresen jól kommunikáló városvezetés annyi fáradtságot nem vett, hogy a lezárás tényéről - az idő rövidsége miatt még aznap, vagy legkésőbb ma reggel -  tájékoztassa az érintetteket. Nem, nem a parkolócégre gondolok, hanem a lakosságot, bár ők nem filmforgatásra, hanem parkolásra használják az adott területet. A szombat délelőtti csúcsforgalomban igazán kedves meglepetés volt a parkolóban helyet kereső emberek számára ez a gesztus.

Bezzeg ha városunk vezetői körbeültek volna egy tál pogácsát néhány nyugdíjas társaságában, annak biztos áldoztak volna pár bekezdést! Azonnal. Nos itt kezdődnek a problémák. 

UPDATE: 18:25

UPDATE: 19:24

UPDATE: 2017.02.05. Bár az önkormányzat közleménye szerint még hétfőn is lezárva lesz a parkoló egy része, vasárnap reggelre eltüntek a kordonok és a megállást tiltó táblák a Bástya parkolóból. 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Nyilvános az idei év városi rendezvényeinek programja

Bár a koronavírus felülírta a 2020-as év sok tervezett rendezvényét, az év második fele…

ÉLET IDŐ

Gál András fotókiállítása nyílik 2020.07.04. szombat 18 órakor az Esztergomi Dzsámi…

Megkezdődik a Franka új szárnyának építése

Kétszer nagyobb alapterületű tornaterem kerül az udvar eddig beépítetlen oldalára

Pálosan szép az élet! – a rendtörténeti vándorkiállítás újra indul

Az Esztergomban állomásozó a pálosok múzeumbuszát egy igazán méltó és látványos helyen…

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu