iGOM Logo

Vádat emeltek az esztergomi gyárat bombával fenyegető férfi ellen

2020-02-11 10:17 Forrás: ugyeszseg.hu

A Tatabányai Járási Ügyészség a közveszéllyel fenyegetés bűntette és a kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki bombariadó előidézésével akart kárt okozni munkáltatójának.

A vád szerint a férfi bosszút akart állni a munkáltatóján egy korábbi sérelme miatt, ezért 2019. június 21-én, telefonon, arra akarta rábírni 14 éves, nevelése, felügyelete, gondozása alatt nem álló, gyermekotthonban tartózkodó fiát, hogy az általa megadott telefonszámon hívja fel az esztergomi munkahelyét, és közölje, hogy a gyárban bomba fog robbanni, vagy kérjen meg erre valakit. A telefonszámot a kiskorú fiú a fiatalkorú barátnőjének adta meg, aki jelen volt, amikor a vádlott a gyermekének üzent. A fiatalkorú lány 2019. június 21-én 13 óra körül, a gyermekotthonból  felhívta a vádlott által megadott telefonszámot, és közölte, hogy a gyárban bombát helyeztek el.  A telefon után a cég értesítette a rendőrséget,  majd a gyár területét szakaszosan kiürítették. A bombakutatás miatt a cég működése részlegesen több órára leállt, így kb. 10 millió forint kár keletkezett.

A férfi letartóztatását a bíróság 2019. június 24. napján rendelte el, amelynek hosszabbításáról akkor sajtóközleményt adott ki az ügyészség.

Az ügyészség és a vádlott a nyomozás során egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről. A vádiratban arra tett indítványt az ügyészség, hogy az Esztergomi Járásbíróság az egyezséget hagyja jóvá, ezért a  férfit 1 év 11 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélje.

Szólj hozzá!

Olvastad már?

A Magyar Suzuki a jelenlegi helyzetben is fontosnak tartja a bónusz kifizetését

A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is…

Május 25-től újraindul a személyes ügyfélfogadás a hivatalban

Május 25-től újraindul a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban.

Hibrid autóval segíti a Magyar Vöröskereszt munkáját a Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. számára kiemelten fontos, hogy támogassa az esztergomi régióban működő …

Tűz keletkezett egy dorogi hulladék-feldolgozó üzem területén

A tűzoltók öt vízsugárral megakadályozták a tűz továbbterjedését.

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu