iGOM Logo

Bemutatkozott az óvó-és tanítóképzés Esztergomban

2019-11-28 08:30

2019. november 26-án nyílt napot tartottunk az esztergomi képzési helyszínen. A nyílt nap egy ismerkedős játékkal kezdődött, majd utána Dr. Juhász Márta tanszékvezető asszony ismertette az óvópedagógus és tanító alapképzési szakokat. Személyes tapasztalatain keresztül mutatta be a külföldi ösztöndíj lehetőségeket Dejcző Fanni hallgatónk. Valkai Barbara felvételi referens a felvételi eljárás gyakorlati tudnivalóiról tájékoztatta a megjelent középiskolás diákokat és szüleiket. Darázs Csenge Boglárka, harmadéves óvodapedagógus hallgatónk az óvodai életről, óvodai gyakorlatokról beszélt, majd Ágoston Sára, másodéves tanítószakos hallgatónk az első tanítási gyakorlat élményeiről és a gyerekek visszajelzéseiről mesélt. A központi tájékoztató legvégén a hallgatói önkormányzat munkájáról, rendezvényeiről, és a hallgatói életről hallottak színes prezentációt Smiglag Viktóriától.

Rendszeres együttműködő partnerünkkel, a Játékkunyhóval közösen a „Kaland az osztályteremben” című játékos foglalkozás kezdődött – hallgatóink vezetésével. A szabaduló szobák módszertanához hasonló játékokon keresztül mutatták be a játékpedagógia alapjait.

 Fakultatív programként az érdeklődők bejárhatták a Vitéz János Kollégiumot, illetve lehetőségük nyílt 3 szabadon látogatható előadáson való részvételre.

 

Esztergom, 2019.11.26.

 

Kissné Csorba Erika 

kapcsolattartó-és rendezvényszervező referens

 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Május 31-én nyit a Bazilika

Belépéskor testhőt mérnek. A maszk viselése és a védőtávolság betartása kötelező lesz.

Május 18-tól újra lehet nyilvános misét tartani

Ezt Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, bíboros jelentette be a főegyházmegye…

Az első májusi hétvégén is korlátozza Esztergom a turistaforgalmat

Egészségünk védelmének érdekében a május 1-i hosszú hétvégén is korlátozzuk a…

Május 25-től újraindul a személyes ügyfélfogadás a hivatalban

Május 25-től újraindul a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban.

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu