iGOM Logo
100 százalékban hibridet gyárt 2020-ban a Magyar Suzuki az EU piacra

A Magyar Suzuki tavaly decemberben megkezdte a hibrid járművek sorozatgyártását esztergomi…

Horváth Piroska Díj 2020 - Pályázat

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület már hatodik éve, 2020-ban is pályázatot hirdet a…

Rendőrökkel járőröznek a közteresek a jövőben

A szabálysértések csökkenését és nagyobb közbiztonságot várnak az intézkedéstől.

Kisebb létszámmal működik a jövőben a Polgármesteri Hivatal

136 főről 104 főre csökken az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal létszáma.…

Így védd meg magad a virtuális térben! — Digitális Immunerősítő roadshow

2019-11-28 07:44 Forrás: www.esztergom.hu

Hernádi Ádám polgármester programjának szerves részét képezte a gyermekek internetes biztonsággal és adatvédelemmel kapcsolatos képzésének bevezetése. Ezen program megvalósításának bevezető részeként a Dobó Katalin Gimnázium diákjaihoz érkezett az országjáró, Digitális Immunerősítő roadshow.
A legmodernebb digitális eszközök, az internetes közösségi tér működésének játékos, interaktív bemutatása és egy valódi, etikus hekker is várta az iskola tanulóit.


„Ma természetesnek vesszük, hogy életünk jelentős részét online töltjük, és bele sem gondolunk abba, hogy milyen veszélyek fenyegethetnek, holott ahogy a valós életben, úgy a virtuális közösségi térben is egy pillanat alatt egész életünkre kiható baj történhet velünk. Csak példaként: azt mindannyiunk tudjuk, hogy ha nem nézek körül, mielőtt átmennék egy úton, bármikor elüthet egy autó. Abba viszont csak ritkán gondolunk bele, hogy ha nem nézek körül egy-egy webfelületen, mit kockáztatok: saját, a virtuális világba töltött és feltöltött életem akár egészét. És ellentétben az online játékokkal, itt sincs új élet, ugyanúgy csak egy van mindenkinek, mint a valóságban” – mondta többek között a Digitális Immunerősítő Program roadshow névre keresztelt, országjáró program esztergomi rendezvényét megnyitó beszédében Erős Gábor, Esztergom Város alpolgármestere.

Az egész napos program keretén belül - Magyarországon egyedülálló módon - egy valódi etikus hekker a diákok előtt mutatta be, hogyan zajlik, amikor ellopják valakinek a jelszavát. A hekker az adatlopások lehetséges következményeit is bemutatta, így a résztvevők a saját szemükkel kísérhették végig, miként csalhatnak csapdába az adatvadászok és lophatják el a teljes digitális életünket, akár néhány perc alatt.

A színpadi programok mellett számos, a Digitális Immunerősítő Program által kifejlesztett online és offline aktivitás várta a dobós diákokat, ahol kipróbálhatták magukat etikus hackerként, megmérhették digitális immunrendszerük erősségét egy speciális teszt segítségével, játékos formában megtapasztalhatták, hogy milyen félrevezető lehet a hangulatjelekkel történő kommunikáció, illetve egy új fejlesztésnek köszönhetően egy online torpedó játékban a digitális védelmi lehetőségekről is tudomást szerezhettek.

A tervezés során a Digitális Immunerősítő Program szakemberei törekedtek arra, hogy az aktivitások online, a 21. századi technika segítségével történjen, ezért a játékok gyakran tabletek, illetve a diákok okoskészülékeivel vehették igénybe. A diákok mellett a pedagógusokra is gondoltak a szervezők, akik a „tanármegőrző programon” megismerkedhettek többek között a cyberbullying megelőzésének módjaival, az adathalászat és a közösségi média veszélyeivel, illetve az online bűnözés elleni hatékony védekezéssel.

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Légivideón az első idei hó Dobogókőn

Tóth Krisztián készített légivideót az idei első havazásról Dobogókőn

Kisebb létszámmal működik a jövőben a Polgármesteri Hivatal

136 főről 104 főre csökken az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal létszáma.…

Testületi beszámoló - 2020.01.23.

Karácsony és újév között igazgatási szünet lesz az önkormányzati hivatalban, az óvodák…

Folyamatosan végzi a síkosságmentesítést a Zöld-Út Kft

A zoldfelulet@zoldutesztergom.hu címen is várják a bejelentéseket.

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu