iGOM Logo
A Fürdő szállóról

Mintha még egyes képviselőjelöltek sem lennének tisztában azzal, hogy mi folyik épp a…

A Magyar Suzuki Zrt. állásfoglalása

A vállalat a leghatározottabban visszautasítja az olyan megnyilvánulásokat, amelyek a…

A szénrakodó, ahogy még nem láttad

Nézegess szénrakodót, egy hangulatos videó segítségével! Úgy, ahogy még nem láttad!

Íme a Fidesz esztergomi jelöltjei

Hernádi Ádám is bemutatta csapatát. Őket indítja a Fidesz 2019 őszén.

Utólag kiderült: a képviselőknek volt igazuk

2019-06-21 08:31

2017 nyarán egy esztergomi McDonald's építésre hivatkozva adott volna el vagy adott volna bérbe Romanek és jegyzője egy telket. A testület akkor leszavazta. Most a 2017-es ár, több mint kétszereséért kelt el az ingatlan. Mintegy 80 milliót nyert a város most ezen. 

Információink szerint mintegy 140 millió forintért kelt el a Tesco melletti, eredetileg buszvégállomásnak tervezett telek, amelyet Romanek Etelka 2017-ben egy McDonald's építésére hivatkozva adott volna bérbe, úgy, hogy a bérlő aztán elővásárlási jogot is kapott volna az ingatlanra. Az árat akkor 58 millió forintban határozta meg a Városháza.

A képviselők, akkor megakadályozták az ügylet létrejöttét, hivatkozva az építési szabályzat majdani módosítására, ami a 2017-es 2%-os beépíthetőséget 30%-ra növeli a területen, így az ingatlan értéke többszörösére nőhet - mondták akkor. 2017-ben a polgármester volt az egyetlen aki mindenképp megkötötte volna az üzletet az akkori jelentkezővel, az alpolgármester tartózkodott. A Fidesz-frakció többi része és az ülésen résztvevő ellenzéki képviselők elutasították az előterjesztés tárgyalását. Az akkori vitáról és az a polgármester akkori érveléséről ITT számoltunk be. Érdemes visszanézni az akkor történteket. 

Nos, 2019-re bebizonyosodott, hogy a képviselőknek - annak ellenére, hogy a 2017-es előterjesztést a jegyző és a pénzügyi osztály vezetője sem találta aggályosnak - igazuk volt.

Így a város most hozzávetőlegesen 80 millió forinttal többért értékesíthette a telket, mint amennyiért 2017-ben szerette volna eladni a Városháza. 


 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Hernádi Ádám: Esztergom ezeréves történelme kötelez

Az Esztergom Újság 2019. júliusi számában jelent meg interjú Hernádi Ádámmal, aki május…

SportalSHOW V.

SportalSHOW V. - 2019. július 18-19-20. Esztergomi Sportcsarnok, Szabadtéri színpad

Mindig el kell olvasni a betegtájékoztatót!

Az anya a saját részére felírt tapaszt helyezett el gyermekén, aki emiatt eszméletét…

Ma este a Fidesz polgármesterjelöltje az RTVE műsorán - VIDEO

Ma este 20 órától az RTVE műsorán beszél Romanek Etelka polgármester és Hernádi Ádám a…

© 2017-2019. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu