iGOM Logo
Ajándék járdát épít a C-SPED 84 Kft a Bánomi áttörésen

A C-SPED 84 Kft. felajánlásából járda épül a Bánomi áttörés mellett.

Esztergom a Tour de Hongrie első szakaszának célállomása

Június 12-én a 40. Tour de Hongrie első szakaszának kerékpárverseny célállomása lesz…

Trócsányi: sikeres a Velencei Bizottsággal folytatott párbeszéd a közigazgatási bíróságokról

Trócsányi László igazságügyi miniszter sikeresnek nevezte a Velencei Bizottsággal folytatott …

Pálos Imre emlékére úsztak szenior versenyzőink

Békéscsabán rendezték meg 2019 március 16-17.-én a XXII. Nemzetközi Szenior Úszóversenyt, …

Megállapodás született a 2019-es bérfejlesztésről a Magyar Suzuki Zrt.-nél

2019-02-22 19:36

A vállalat és az Üzemi Tanács közötti, tavaly december óta tartó tárgyalások keretében a felek megegyezésre jutottak a bérfejlesztés minden pontja tekintetében. A tárgyalás alapját az Üzemi Tanács által benyújtott javaslat képezte, amely a bérfejlesztésre és a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló béren kívüli juttatásokra vonatkozott. 

Az Üzemi Tanáccsal folytatott eredményes egyeztetéseknek köszönhetően, a 2019. évi bérfejlesztésről szóló végleges megállapodás szerint az alapbéremelés mértéke átlagosan 18 százalék a direkt dolgozók esetében. A múlt évben a direkt dolgozók átlagos alapbéremelése 12,5 százalék volt. Így tehát a vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében.

A felek a mai tárgyalások eredményeként az Üzemi Tanács által javasolt minden pontban – 2019-es bérek, éves bónusz, béren kívüli juttatások – végleges megállapodásra jutottak.

Az újonnan megszületett megállapodáson felül a Magyar Suzuki további juttatásokat biztosít dolgozói számára, mint például a jelenléti pótlék, fix műszakpótlék, üzemi meleg étkezés, ingyenes buszjárat, temetési és házasságkötési támogatás, gyermekszületési támogatás és törzsgárda jutalom.

 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Március 21-én emelik a helyére a Jó Pásztor Kápolna huszártornyát

A Kápolna eredeti funkcióját nyeri vissza: ravatalozó kápolna lesz, így egész Esztergomot…

Útlezárás Búbánatvölgyben

Ma (03.11.) 9 és 14 óra között lezárják a Zamárd utcát!

Egyházi fenntartásba kerülhet a Zeneiskola

Az intézmény jelenlegi fenntartója, az Esztergomi Tankerület értesítette erről az…

Elkészült a félmilliomodik esztergomi Suzuki Vitara

Mérföldkőhöz érkezett a Magyar Suzuki Zrt.: legördült a félmilliomodik Vitara az esztergomi …

© 2017-2019. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu