iGOM Logo

306 millió az Árpád-házi Szent Erzsébetnek

2017-01-26 08:56 Forrás: Városházi közlemény

Az egyházi oktatási intézmények felújítására 14,3 milliárd forintos forrás nyílt meg, ebből 23 intézmény újulhat meg, 13 ezer diák tanulhat jobb körülmények között - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.

    Balog Zoltán hozzátette: az emberierőforrás-fejlesztési operatív program második körében 90,5 milliárd forintos fejlesztés indul állami fenntartású iskolák felújítására.
    A miniszter ismertette, hogy Magyarországon a köznevelés 13 százaléka van egyházi kézben, 2016-ban már 204 ezer diák végezte a tanulmányait egyházi iskolákban.  

Valkó Miklós, az iskola igazgatója elmondta, hogy az intézmény 306 millió forint támogatást nyert el. Az összegből egyebek mellett kialakítanak - az alagsor összenyitásával - egy nagy, az összes diákot befogadó, melegítőkonyhás menzát. Tornaszobát is létrehoznak, a tetőtér beépítésével bővítik a tantermek számát, a nyílászárók és a kazánok cseréjével pedig energiatakarékossá teszik az épületet.


    Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola fenntartója a Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendje. A rend - amelynek fő tevékenységi területe a betegápolás, a szegénygondozás és a tanítás - az 1920-as években vásárolta meg az iskola telkét, az intézményt pedig 1930-ban adták át. Az 1948-as államosításkor a nővéreknek el kellett hagyniuk az iskolát és a zárdát.    A rendszerváltás után a rend újraszerveződött, és visszatért Esztergomba. Jelenleg 1150 gyerek nevelkedik, tanul az intézményben az óvodától az érettségiig, csaknem száz pedagógus segítségével. 

Szólj hozzá!

Olvastad már?

Megkezdődik a Franka új szárnyának építése

Kétszer nagyobb alapterületű tornaterem kerül az udvar eddig beépítetlen oldalára

Nyilvános az idei év városi rendezvényeinek programja

Bár a koronavírus felülírta a 2020-as év sok tervezett rendezvényét, az év második fele…

Együtt mEgyünk - Kiskoncertek nagy borélmények

Tóth Vera és Quartet-je lélegzetelállító koncertje borkostolóval vagy egy ötfogásos…

ÉLET IDŐ

Gál András fotókiállítása nyílik 2020.07.04. szombat 18 órakor az Esztergomi Dzsámi…

© 2017-2020. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu