iGOM Logo
Újra az Eszköz viheti majd a szemetet?

Bár a város hivatalos honlapján egy szó sem jelent még meg róla, Romanek Etelka polgármester …

2020 végére befejeznék a Mária Valéria Hotel építését

Elég nagy fába vágta fejszéjét a Solva Property Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft,…

Droghelyzet Esztergomban

A Bazilika árnyékában meghúzódó történelmi város nemcsak a turisták kedvelt…

Minden, amit az új sportcsarnokról tudni kell!

Eddig már több mint egy milliárd forintnyi TAO támogatásra van szerződés az új…

Meghosszabbították az illegális kutak bírságmentes engedélyeztetésének határidejét

2018-12-13 22:04 Forrás: MTI

Elfogadta az Országgyűlés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére az illegálisan kialakított kutak bírságmentes engedélyeztetési időszakának meghosszabbítását 2018 év végéről 2020 végéig - közölte az agrárkamara csütörtökön az MTI-vel. 

    A közlemény szerint a NAK még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni az illetékes vízügyi hatóságoknál. 
    Emlékeztettek, hogy a 2016-ban életbe lépett moratóriumot megelőzően azt a vízhasználót, aki vízjogi engedély nélkül hozott létre vízkivételt biztosító létesítményt, a vízügyi hatóság kötelezhette a kivételezés megszüntetésére vagy felfüggesztésére, illetve magának a kútnak az átalakítására, és indokolt esetben annak megszüntetésére. Ezen kívül akár egymillió forintig terjedő bírságot is ki lehetett szabni a vétkesre. 
    A NAK által 2016-ban indítványozott törvénymódosítás amellett, hogy eltörölte a szankciókat, lehetővé teszi, hogy a legálissá vált kutak tulajdonosai európai uniós pályázatokon is indulhassanak. A visszajelzések alapján számos gazdálkodó élt a lehetőséggel. Az uniós források biztonságos lehívása érdekében a NAK kezdeményezte a moratórium meghosszabbítását. Ez alapján mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a személy, aki az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített, vízkivételt biztosító vízilétesítmények - többek között a mezőgazdasági célú, a zártkerti, illetve a házi vízigényt kiszolgáló kutak - vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárását 2020. december 31-ig kérelmezi - ismertették. 
    Az agrárkamara azon dolgozik, hogy az illegális kutak fennmaradási engedélyeztetése minél egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban megtörténhessen. Ennek érdekében a köztestület az év elején a jogalkotóval további egyeztetéseket folytat - közölte a NAK.

Olvastad már?

Már nem az Eszköz Kft viszi a szemetet Esztergomban

Az alábbi tájékoztatást kaptuk az Eszköz Kft-től

Nézz be a szénrakodóba

Egy drón fedélzetéről tekinthetünk be a szénrakodó belsejébe!

Ekkor viszik a fenyőfákat

Esztergom településen a fenyőfagyűjtés időpontjai: 2019. január 17. és 31. csütörtök - a …

Akár 2020-ban elkezdődhet az Esztergomot az autópályával összekötő út építése

Hívták már 102-esnek, aztán lett R11, most M100-as ként hivatkoznak az utunkra. Esztergom és …

© 2017-2019. igom.hu | Impresszum | hello@igom.hu